Nyitóoldara
 

A bányász

 Pihennek a bányászok, már nem koppan a csákány.
Árva lett a fakereszt, az elhagyott tárnán.
Nem ragyog már napfény, a fekete gyémántra,
komor sötét alagút lett a sok-sok bezárt bánya.
 
Nyugszanak a halottak, szívünkben, örökké élnek.
Mindig velünk vannak, értük mécsesek, gyertyák égnek.
Most emlékezzünk rájuk, mert Ők hősök voltak!
Családjaikért éltek, a nemzetért, s jövőnkért dolgoztak.
 
Építettek sok szép házat, egy nemzetet, országot.
Teremtettek szebbjövőt, egy álom szép világot!
S jött a gonosz hatalom, mely megölt minden álmot,
a bányászdicsőséget, a már kinyílt virágot!
 
Most fáj az emlék nagyon, nyugodjanak békében.
Ne legyen több fájdalom, az emberek szívében!

( Taímás Isván verse )
 

Bányászok

Jó szerencsét! – köszöntek ők
a csikorgó kasba lépve,
széles fronton szenet fejtők,
mikor szálltak le a mélybe.

Ott a sötét tárna ölén
karbidlámpák apró lángja
volt egyetlen vezető fény
a bányásznak munkájában.

Apák, fiúk lenn a mélyben
izzadt testtel és feketén,
folyton sújtólég veszélyben
tudták, kincset ér az a szén.

Nehéz munka volt az övék,
három műszak a pokolban,
és míg teltek öblös csillék,
összeforrtak egy csapatban.

S midőn hegynek gyomra korgó,
magától nő a szénhalom,
akkor szól a bányarigó,
megfékezni nincs hatalom!

Temetőkben egyforma kő
a sok síron azt mutatja,
karjaidban nem volt erő
óvni őket, Szent Borbála.

"Szerencse fel! " – száll a fohász,
- zeng a himnusz bányásznapon,
- így köszöntik évek során,
- így kísérik végső úton.

( Szepesi Zsuzsa verse )

Oldal elejére